Zsákutca

2013 november 19. | Szerző: Kávészünet

A lakók egyik napról a másikra arról ébredtek, hogy szeretett utcájukat átnevezték. Hogy nem létezik rá logikus magyarázat? Dehogynem. Sőt, arra is, hogy a polgármester úr miért gyepálta el az ügyvédet.

Előzmény: http://index.hu/belfold/2013/11/18/lefejelte_a_polgarmester_az_ugyvedet/

 

 

kép innen: blogs.lawyers.com

Zsákutca

–  Ferikém, meséld már el, hogy volt ez az utcatáblás sztori! – kérte egy jó barátja Tolmács polgármesterét a szokásos esti kártyapartin.

A férfiak minden hónap második hétfőjén összeültek, hogy adómentesen pókerezzenek, miközben egymás pálinkáját dicsérik. Illetve először nyelik, aztán az ötödik után dicsérik.

– De nehogy felvegyétek, kínos lenne, ha kiderülne!

– Ugyan már, barátok vagyunk vagy ezer éve!

Ferenc ledöntött egy pálinkát, amúgy is vörös feje még vörösebbé vált, ahogyan nevetni kezdett saját magán. A nevetés kisvártatva köhögésbe fulladt, aztán nekikezdett a történetnek.

– Balogh Józsi barátomnál voltam Fülöpházán, tudjátok, ő a vak komondoros. Nagyon rendes ember, de elbánt vele a sajtó. Na, neki is van pálinkája rengeteg, azt mondta meg kell kóstolnom mindet. Úgy terveztem, hogy ott is alszom, de közben kiderült, hogy másnap testületi ülés lesz az önkoriban. Józsi hívott egy taxit, azt mondta ülésnap van, majd elszámolja. Mentünk hazafelé, fókuszáltam az útra, tudjátok, hogy van, ha az ember nincs szokva a hosszú utazáshoz. Már majdnem hazaértem, amikor hívott az asszony, hogy hol vagyok. Teljesen kiment a fejemből, hogy megígértem neki, elmegyek érte a Rózsához. Mondta, hogy megy biciklivel, de ezeken a szar utakon kész életveszély, a végén még a lábát töri. Hát, nézett egy nagyot, amikor meglátta, hogy nem a saját autómmal vagyok. Beszállt, én pedig elkezdtem navigálni a taxist, hogy merre menjen, mert minden volt nála, csak GPS nem. Na most azt tudni kell, hogy taxival a szeretőmmel szoktam járni Pesten, megszokásból mondtam az utcaneveket. Béke tér, Szent Lőrinc út, meg a többi. Az asszony értetlenül nézett, kérdezte, hogy ittam-e. Igent nem mondhattam neki, előtte egy héttel ígértem meg, hogy három hónapig egy kortyot se, tudjátok, akkor vesztem össze azzal a pökhendi pesti ügyvéddel, amiért szombat reggel füvet nyírt. Tudjátok, egyszer még kártyázni is jött.

– Tartozunk is neki rendesen – szólt közbe az egyik jó barát.

– Erre majd később visszatérünk. A lényeg, hogy az asszony nem hitt a szavamnak, azt vágta a fejemhez, hogy azt sem tudom, hol vagyok. Nagyot nem tévedett, de ki kellett találnom valamit. Józsi barátommal pont arról beszélgettünk, hogy a Moszkva tér akár Komondor tér is lehetett volna, meg röhögtünk a Vak Bottyán utcán is, úgyhogy hamar megszületett a megoldás. Mondtam az asszonynak, hogy ő az, aki nincs képben, hiszen holnaputántól már így fogják hívni szeretett településünk girbegurba utcáit. Egész éjszaka telefonálgattam, hogy készüljenek el időre a táblák, meg hogy a testület elfogadja a döntést.

– Ferikém, ezt szépen megúsztad – mondta az egyik barát, miután kellően kiröhögte magát. – Le a kalappal.

– Inkább elő a lapokkal, mitek van? – kérdezte a házigazda.

– Egy pár.

– Nekem kettő – csapta le a lapjait Ferenc.

– Ezt már eddig is tudtuk.

Ócska vicc volt, ennek ellenére perceken keresztül csapkodták az asztalt.

– Mi is van azzal az ügyvéddel? – kérdezte Feri.

– Hát annak mindannyian tartozunk.

– Sokkal? – kérdezte a polgármester úr.

Helytálló kérdés volt ez, a kártyázós esték általában a homályba vesztek.

– Valahol fel van írva, de arra emlékszem, hogy piszok jól játszott.

– Ez baj. De mindegy, átmegyek hozzá mindjárt, megbeszélem vele, hogy elnevezzük róla az utcáját, ő meg cserébe elfelejti a tartozást.

– De ez becsületes.

– Becsületes ember nincs, csak az ár lehet alacsony. Akkor elnevezünk róla két utcát. Vagy hármat – mondta Ferenc.

– Olyat lehet?

– Mindent lehet, csak jóvá kell hagyni, erről szól a demokrácia.

A többiek bólogattak, főként a pálinkának, aztán hamarosan befejezték a kártyapartit. Az utolsó leosztást a polgármester úr nyerte dupla pókerrel, ami valójában egy pár volt, csak nagyon sokat láttak belőle.

Ferenc hazafelé bekopogott az ügyvédhez. Legalábbis így emlékezett, valójában átmászott a kerítésen, és verni kezdte az ajtaját, hogy engedje be. Az ügyvéd ajtót nyitott.

– Parancsoljon, polgármester úr! – mondta álmosan. – Legközelebb bejöhet nyugodtan az kapun is.

Ferenc csak állt. Illetve dülöngélt, némán.

– Miben segíthetek? – kérdezte az ügyvéd, Ferenc azonban arra sem emlékezett, hogy melyik utcában lakik, ami lássuk be, nem csoda.

Éppen elnézést akart kérni a zavarásért, amikor megpillantotta a házfalnak támasztott fűnyírót.

– Szombat reggel füvet nyírunk?! – kérdezte.

A továbbiakról megfelelő tájékoztatást ad a már fent említett újságcikk.

Rossz fa a tűzre

2013 október 14. | Szerző: Kávészünet

Benzinnel akart begyújtani a kazánba egy férfi Görgetegen, nem meglepő módon kigyulladt a háza. De vajon mi vitte rá, hogy ólommentes kilencvenötössel locsolja meg a gyújtóst?

Előzmény: http://index.hu/kulfold/2013/10/02/benzinnel_gyujtotta_be_a_kazant_csunya_vege_lett/

 

kép innen: absolutewealth.com

 

Rossz fa a tűzre

Csendes, nyugodt hajnalra virradt Görgetegen, bár októberhez képest kissé hideg volt az időjárás. A kakasok nem kukorékoltak oly hangosan, mint szoktak, tiszteletben tartották, hogy nehéz az ébredés még faluhelyen is, kiváltképp egy ilyen deres reggelen. A sok évvel ezelőtti hidegrekord is majdnem megdőlt, de ezt akkor még nem tudták a lakosok.

A községet mindössze ezerkétszáz derék polgár lakta, legtöbbjük munkába készülődött. Ki a sarki boltba, ki a postára, ki az erdőbe fát vágni, ki pedig a Nagyatádra induló buszhoz, ott sokkal több munkahely akadt. Sokan már jóval a busz érkezése előtt kimentek a megállóba, hogy biztosan akadjon ülőhelyük a hét kilométeres szakaszra.

Örökös harc zajlott ilyenkor az aprócska, fából tákolt buszmegállóban, több fronton is. Ha esett, nem fért be mindenki, néhány pofátlan fiatal pedig figyelmen kívül hagyta a szabályt, és vígan dohányzott a megálló ötméteres körzetén belül is. Az éltes korú, nyugdíjas asszonyok is csatáztak a dolgozókkal, utóbbiak rettentően sérelmezték, hogy az időseknek pont azzal a busszal kell piacra menniük, amellyel ők is dolgozni járnak. Veszekedtek, olykor taknyoskölyköztek is, de vasárnap reggel meggyónták a szitkokat, és a misén kezet fogtak egymással.

Aznap nem esett, nem dohányzott senki, a nénik is békésen szorongatták a gurulós szatyrok műanyag fogóját. Egyedül a hideg volt szokatlan, meg az, hogy Sándor, a nagyatádi benzinkút ősrégi dolgozója nem állt a buszmegállóban.

Meg egy hatalmas, gomolygó füstcsík az égen.

– Sanyi hol van, szabadnapos? – kérdezte Pityu.

– Nem hiszem, szerda van. Beteg? – kérdezett vissza Józsi.

– Tegnap láttam a kocsmában, nem volt baja – felelte.

– És mi az a füst ott?

– Nem tudom.

– Sanyiék felől jön.

– Nagyjából.

– Megnézzük?

– Mindjárt jön a busz.

– Az igaz. Majd délután megkérdezzük.

Ebben maradtak, felszálltak a buszra, még helyük is akadt.

 

A füstcsík ennek ellenére egyre vastagabban és egyre sötétebben gomolygott, a szaga is percről percre erősebben érződött.

– Ez se nem szemét, se nem levél, se nem odakozmált étel – állapította meg Rózsa néni, majd elindult a füst irányába.

Sanyiék háza lángokban állt.

A függönyök, a redőny, az ablakkeret, minden égett, ami csak éghet egy családi házban. Rózsa néni nem tétovázott, unokájától kapott mobiltelefonján veszett iramban tárcsázta a száztizenkettőt, miután feltette olvasószemüvegét. Nem látta már jól az apró gombokat. Elmondta, hogy Sanyi felesége biztos, hogy nincs otthon, hajnalban véletlenül akkor nézett ki az ablakon, amikor az asszony a templom felé sétált, viszont úgy tudja a szomszédtól, hogy Sándor csak nyolc óra után indul el munkába.

Jól tudta, Sándor valóban otthon volt, épphogy ki tudott menekülni a kazánházból, mielőtt az felrobbant. Rózsa néni nagyot ugrott, amikor meglátta, de így legalább megtudták a mentősök, hogy nagy a baj, helikoptert kell küldeni.

A ház porig égett, de egy kis jó a rosszban, Sanyi életben maradt.

 

Nagy volt a forgalom este a kocsmában, mindenki tudni akarta, mi történt, miért történt, pontosan mikor történt, kik voltak ott, kik látták, miért jártak arra azok, akik látták, hogyan látták, és mit csináltak utána.

– Tegnap a Sanyi azt mondta, hogy hiába lopta el azt a rengő sok benzint – mondta a kocsmáros.

Mindenki tudta, hogy Sándor nagy álma a repülés. A benzinkutas elhatározta, hogy repülőgépet épít magának, mert a normális jegyek rettentő drágák, a fapadosra pedig nem lehet felvinni bőröndöt és még enni sem adnak az úton. Azt tervezte, hogy először összegyűjti az üzemanyagot, meggyőződése volt, hogy a mai benzinárak mellett, hogy az a legdrágább az egészben.

– Miért lopta el hiába? – kérdezte Pityu.

– Azt mondta, rájött, hogy a repülő nem benzinnel megy. Erre a Feri bácsi mondta, hogy arra még jó lesz, hogy begyújtson vele. Azt hitte az öreg, hogy azokról a deszkákról van szó, amiből az üléseket akarta összerakni. Sanyi elhitte neki, és állítólag bőséggel meglocsolta vele reggel a gyújtóst. Szerencse, hogy a felesége már nem volt otthon, olyan szép asszony, kár lett volna érte.

– És a Sanyi jól van?

– Jó. Elvitte a helikopter a kórházba, már eszméleténél van.

– Legalább repülhetett – nyugtázta Józsi hosszúlépése felett. – Méghozzá ingyen. Nagy szó ez a mai világban.

A kocsmában mindenki bólogatott.

– És azt hallottátok, hogy majdnem megdőlt a hidegrekord? – kérdezte Pityu. – A hatvanas években volt utoljára ilyen hideg hajnalban, de a tűz miatt egy fokkal melegebbet mértek a hivatalos hőmérők.

Józsi eltűnődött. Nagyot kortyolt a fröccsébe, még az ingét is leitta. Csak akkor szólalt meg, miután felitatta a savanyú rizlinget a gallérjáról.

– Mindegy. Így is bekerültünk a híradóba.

Kilóg a lóláb

2013 október 14. | Szerző: Kávészünet

Orbán Viktor hétfőn valóban lábműtéten esett át, ám a sportsérülés csak egy ügyes sajtófogás. Sokkal magasztosabb okai vannak, hogy a miniszterelnök úr kés alá feküdt.

 

Előzmény: http://index.hu/belfold/2013/10/01/megmutottek_orban_viktor_labat/

kép innen: sportpsychologist.com

Kilóg a lóláb

– Nem tetszik nekem ez a láb. Főleg így a választások előtt – mondta a miniszterelnök úr, miközben parlamenti irodájában megkötötte nyakkendőjét egy újabb Facebook fotóhoz. – Olyan balos. Nem illik hozzám. Kéne vele kezdeni valamit a szerdai kormányülésre.

Andreának, kormányfő leghűbb szóvivőjének kivételesen elakadtak a szavai, hirtelen semmiféle megoldással nem tudott előrukkolni.

– Talán jobbra kéne cserélni – viccelődött zavartan, a miniszterelnök úr azonban halálosan komolyan vette.

–Andreám, zseniális ötlet! Zse-ni-á-lis! – csettintett elismerően. – Mindig is tudtam, hogy megfogtam az Isten lábát magával. Új lábra van szükségem. Egy jobbra. Megvárhatnám, amíg térdig lejárom a sajátomat, de sajnos jelenleg nem jár az idő ólomlábakon, ha érti, mire gondolok. Menjen, gyorsan, szedje a lábát, keressen valakit, aki fél lábbal a sírban van, vagy tegyen el akárkit láb alól, majd elrendezzük valahogyan! Azt mondjuk, hogy lerágta a róka, vagy egy vaddisznó, mint ahogyan annak a szegény asszonynak a karját, a sajtó úgyis mindnet elhisz. Erről jut eszembe, nézzenek utána, hogy azok nem a Gyurcsányék voltak-e. Ha jól emlékszem, bal kar volt, hátha kellett nekik valamire.

– Ez a sztori sajnos elég gyenge lábakon áll, de kitalálunk valamit. Azonnal indulok.

– Köszönöm, maga egy angyal. És ha szabadna kérnem, focista lábat hozzon. Senkinek sem fog feltűnni még egy kétballábas futballista.

 

Néhány óra múltán a miniszterelnök úr már a Sportkórház elnöki egyágyasában feküdt, és nagy reményekkel nézegette a jéggel teli vödörből kiálló, frissen szerzett jobb lábat.

– Mindig is szerettem volna nagy lábon élni – gondolta, miközben a magyar válogatott egyik kiváló focistájának negyvenhatos jobbját bámulta.

Pár percen belül az operációt végző orvos is megjelent, hogy tájékoztassa a miniszterelnök urat a műtét folyamatáról és az esetleges komplikációkról.

– Jó napot kívánok! – köszönt illedelmesen.

– Magának is! Itt a kezem, nem disznóláb – humoroskodott a kormányfő.

Szinte eufórikus állapotban volt, hogy végre megszabadul baljától. Miközben az orvos a kockázatokról beszélt, ő már azon gondolkodott, hogy a karját is kicserélhetné, és akkor egyszerre akár két emberrel is kezet tudna fogni.

– És erre még Merkel sem képes – mosolygott magában.

– Amennyiben felkészült, előkészülünk az operációhoz, szerdán már valószínűleg némi segítséggel lábra is fog tudni állni.

– És többé nincs bal lábbal kelés – tette hozzá a miniszterelnök úr. – Azt sem tudom, melyik lábamra álljak, úgy izgulok – mondta, majd a kórterem végébe sétált, hogy elhelyezkedjen a hordágyon.

 

A műtét a fejlett orvosi technikának és a protokollnak köszönhetően alig több mint egy órát vett igénybe, ezt követően egy újabb óra után a kormányfő boldogan ébredt az altatásból.

– Ezzel mindenkit leveszek a lábáról – gondolta, majd vidáman pózolt a Facebookra készülő fotóhoz.

Fűbeharapók

2013 október 14. | Szerző: Kávészünet

Azt mondják, az alábbi 10 mondattól falnak mennek a férfiak. Biztos ez?

1. Nem igazán tisztellek.
2. Annyira aranyos a pocid!
3. Szeretem, amikor ilyen mérges vagy.
4. Olyan gyerekesen viselkedik, amikor a csapata veszít
5. Csinálj, amit akarsz.
6. Pont olyan vagy, mint az apád.
7. Azt hiszed, elhiszem, amit mondasz?
8. Mit gondolsz, mi volt ez?
9. Hívjam a mentőt, hogy készítsenek elő mindent?
10. Biztos megengedhetjük?

 

Előzmény: http://filantropikum.com/10-mondat-ami-a-ferfiakat-oruletbe-kergeti/

 

kép innen: wheatgrasslove.com

Fűbeharapók

A focimeccs nem úgy ért véget, ahogy Zoli szerette volna, csúnyán kikapott a kedvenc csapata, akikre ráadásul elég nagy összegben fogadott is. Kéthavi fizetését és az összes megtakarítását feltette a biztosnak tűnő végeredményre, hiába. Bunda vagy sem, a Péceli Fűbeharapók hatalmas vereséget szenvedtek, a meccs végét jelző sípszó után edzőjük kis híján harakirit követett el a szögletzászlóval.

Zoli dühében hosszú és hangos káromkodások közepette földhöz csapta a távirányítót, amely apró darabokra hullott a laminált parkettán. Felesége rosszallóan, ámde megértően nézte.

– Édesem, olyan gyerekesen viselkedsz, amikor veszít a csapatod – mondta lágy hangon. – Senkinek sem lesz jobb, ha összetöröd a távirányítót. Biztos vagyok benne, hogy máshogy is le tudnád vezetni a feszültséget. Igazi férfi módjára.

Az asszony kacsintott, majd lassan megharapta szája szélét, de Zoli nem vette a lapot. Az más kérdés, hogy ha Zsuzsi tudta volna, hogy a görögországi nyaralásra félretett pénz is elveszett, csábító énje helyett inkább a sárkányhorda tört volna felszínre.

– Igazad van – felelte Zoli tűnődve. – De még mennyire, hogy igazad van. Ezt meg kell bosszulnom, igazi férfi módjára. Zsuzsikám, menj el nyugodtan moziba a barátnőiddel arra a nyálas vígjátékra, éjfélre itthon vagyok.

– Biztos megengedhetjük magunknak? Szívesen segítek neked, csak pénzkidobás a mozi. Majd egy hónap múlva letöltjük és megnézzük itthon a kanapéra kuckózva. Sütök valami finom nasit, meg csinálok mártogatóst is, sokkal romantikusabb, mint a multiplex.

– Tuti?

– Tuti. Bármiben segítek. Ezért van a gyűrű az ujjamon.

– Tisztellek, amiért mindig mellettem állsz – mondta Zoli.

Nagy szavak voltak ezek tőle, érzelmeit igazi macsó módján élte meg, legfeljebb karácsonykor és az évfordulójukon hangzott el a szó, amitől a harmincas szinglik sírva fakadnak a tévé előtt.

– Én nem igazán ezért tisztellek – mosolygott kacéran Zsuzsi, aki még mindig abban reménykedett, hogy férjura rajta vezeti le stresszt.

Zoli megkérte az asszonyt, hogy maradjon a nappaliban, amíg mindent előkészít.

– Rendben, úgyis olyan aranyos a pocid. Imádom nézni és simogatni, órákra le tud kötni – felelte Zsuzsi, majd bedugta ujját a Luanda névre hallgató mezei pocok ketrecébe.

 

– Pontosan miért is vagyunk itt? – kérdezte az asszony.

El sem tudta képzelni, mit keresnek Pécelen, egy szántóföld kellős közepén.

– Látod azt a házat?

– Látom. Szép. Imádom a mediterrán stílust. Egyszer nekünk is lehetnek majd olyan rózsaszín flamingóink?

– Lehetnek. De most nem ezért jöttünk. Ott lakik az a retek hátvéd, aki miatt a legtöbb gólt kaptuk. Megbotlik a saját lábában, mégis Audival jár a mocsok – zsörtölődött Zoli, majd ráérősen felcsavarta a hangtompítót az édesapjától örökölt mesterlövész puskára. – Most tényleg fűbe fog harapni, amint kijön, leszedem.

A távolban egy varjú hangos károgásba kezdett.

– Mit gondolsz, mi volt ez? – kérdezte Zsuzsi.

– Nem tudom, valami köcsög madár. A frászt hozza rám. Másodiknak azt fogom kilőni.

– Szeretem, amikor ilyen mérges vagy. Nagyon szexi, ahogy lüktet az ér a nyakadon, és ahogy megfeszülnek az izmaid. Az illatod is teljesen más, baromira beindítasz. Egy tesztoszteron bomba vagy, ami bármelyik pillanatban robbanhat – búgta Zsuzsi.

– De csak a te hangodra tudok igazán felrobbanni. Legszívesebben most azonnal felültetnélek a motorháztetőre, kiscica.

– Azt hiszed, elhiszem, amit mondasz? – élcelődött az asszony.

Zoliban valóban feltámadt a vágy, Zsuzsi hamarosan a tizenkét éves Astra motorháztetején találta magát.

– Gyere, csinálj, amit akarsz – sóhajtotta önfeledten, de arra azért vigyázva, nehogy meghallja őket valaki.

 

A kis közjáték alatt teljesen rájuk sötétedett. Zsuzsi szerette volna járatni az autó motorját, hogy egy kis meleg levegőt fújasson áthűlt combjaira, de Zoli nem engedte. Azt mondta, így is épp elég drága a benzin, nem kell pazarolni, ha annyira hideg van, csináljon guggolásokat, attól legalább a lába is formásodik.

Zsuzsi megfogadta a tanácsot, ám férje a második széria után csendre intette.

– Ott van. Koncentrálnom kell, hogy eltaláljam.

– Sikerülni fog – suttogta Zsuzsi. – Pont olyan vagy mint az apád, bárhonnan beletalálsz a céltábla közepébe.

Zoli már épp meghúzta volna a ravaszt, amikor Zsuzsi ismét megzavarta.

– Ha végeztél, hívjam a mentőt, hogy készítsenek elő mindent? Mondhatnánk azt, hogy csak azért jártunk erre, hogy feldobjuk a kapcsolatunkat. Végül is így történt, nem? Simán elásod a puskát, amíg kiérnek.

Zolinak el kellett ismernie, az asszonynak volt némi sütnivalója. Ő maga nem is gondolt arra, mi lesz, ha az ügyefogyott hátvéd vérbe fagyva hever majd a frissen nyírt pázsiton. Küldött egy puszit Zsuzsinak, aztán olyan magabiztossággal lőtt, ahogyan azelőtt sosem.

Utána azonban elbizonytalanodott.

Szépen hangzott a Zsuzsi által felvázolt sztori, de kételkedett benne, hogy valóban végig tudják csinálni. Elég egy apró elszólás és mindketten évekre börtönbe kerülnek, ráadásul a frissen betemetett lyuk, ahová a puskát ásta igen árulkodó volt. Végigfutott a hideg a hátán, amikor meghallotta az egyre közeledő szirénazajt.

– Zsuzsikám, lehet, hogy inkább fel kellene adnom magamat még az elején. Ha bevallok mindent, te megúszod, és én talán nyerhetek pár évet.

– Igazad van, drágám. Neked mindig igazad van.