Zsákutca

2013 november 19. | Szerző: Kávészünet

A lakók egyik napról a másikra arról ébredtek, hogy szeretett utcájukat átnevezték. Hogy nem létezik rá logikus magyarázat? Dehogynem. Sőt, arra is, hogy a polgármester úr miért gyepálta el az ügyvédet.

Előzmény: http://index.hu/belfold/2013/11/18/lefejelte_a_polgarmester_az_ugyvedet/

 

 

kép innen: blogs.lawyers.com

Zsákutca

–  Ferikém, meséld már el, hogy volt ez az utcatáblás sztori! – kérte egy jó barátja Tolmács polgármesterét a szokásos esti kártyapartin.

A férfiak minden hónap második hétfőjén összeültek, hogy adómentesen pókerezzenek, miközben egymás pálinkáját dicsérik. Illetve először nyelik, aztán az ötödik után dicsérik.

– De nehogy felvegyétek, kínos lenne, ha kiderülne!

– Ugyan már, barátok vagyunk vagy ezer éve!

Ferenc ledöntött egy pálinkát, amúgy is vörös feje még vörösebbé vált, ahogyan nevetni kezdett saját magán. A nevetés kisvártatva köhögésbe fulladt, aztán nekikezdett a történetnek.

– Balogh Józsi barátomnál voltam Fülöpházán, tudjátok, ő a vak komondoros. Nagyon rendes ember, de elbánt vele a sajtó. Na, neki is van pálinkája rengeteg, azt mondta meg kell kóstolnom mindet. Úgy terveztem, hogy ott is alszom, de közben kiderült, hogy másnap testületi ülés lesz az önkoriban. Józsi hívott egy taxit, azt mondta ülésnap van, majd elszámolja. Mentünk hazafelé, fókuszáltam az útra, tudjátok, hogy van, ha az ember nincs szokva a hosszú utazáshoz. Már majdnem hazaértem, amikor hívott az asszony, hogy hol vagyok. Teljesen kiment a fejemből, hogy megígértem neki, elmegyek érte a Rózsához. Mondta, hogy megy biciklivel, de ezeken a szar utakon kész életveszély, a végén még a lábát töri. Hát, nézett egy nagyot, amikor meglátta, hogy nem a saját autómmal vagyok. Beszállt, én pedig elkezdtem navigálni a taxist, hogy merre menjen, mert minden volt nála, csak GPS nem. Na most azt tudni kell, hogy taxival a szeretőmmel szoktam járni Pesten, megszokásból mondtam az utcaneveket. Béke tér, Szent Lőrinc út, meg a többi. Az asszony értetlenül nézett, kérdezte, hogy ittam-e. Igent nem mondhattam neki, előtte egy héttel ígértem meg, hogy három hónapig egy kortyot se, tudjátok, akkor vesztem össze azzal a pökhendi pesti ügyvéddel, amiért szombat reggel füvet nyírt. Tudjátok, egyszer még kártyázni is jött.

– Tartozunk is neki rendesen – szólt közbe az egyik jó barát.

– Erre majd később visszatérünk. A lényeg, hogy az asszony nem hitt a szavamnak, azt vágta a fejemhez, hogy azt sem tudom, hol vagyok. Nagyot nem tévedett, de ki kellett találnom valamit. Józsi barátommal pont arról beszélgettünk, hogy a Moszkva tér akár Komondor tér is lehetett volna, meg röhögtünk a Vak Bottyán utcán is, úgyhogy hamar megszületett a megoldás. Mondtam az asszonynak, hogy ő az, aki nincs képben, hiszen holnaputántól már így fogják hívni szeretett településünk girbegurba utcáit. Egész éjszaka telefonálgattam, hogy készüljenek el időre a táblák, meg hogy a testület elfogadja a döntést.

– Ferikém, ezt szépen megúsztad – mondta az egyik barát, miután kellően kiröhögte magát. – Le a kalappal.

– Inkább elő a lapokkal, mitek van? – kérdezte a házigazda.

– Egy pár.

– Nekem kettő – csapta le a lapjait Ferenc.

– Ezt már eddig is tudtuk.

Ócska vicc volt, ennek ellenére perceken keresztül csapkodták az asztalt.

– Mi is van azzal az ügyvéddel? – kérdezte Feri.

– Hát annak mindannyian tartozunk.

– Sokkal? – kérdezte a polgármester úr.

Helytálló kérdés volt ez, a kártyázós esték általában a homályba vesztek.

– Valahol fel van írva, de arra emlékszem, hogy piszok jól játszott.

– Ez baj. De mindegy, átmegyek hozzá mindjárt, megbeszélem vele, hogy elnevezzük róla az utcáját, ő meg cserébe elfelejti a tartozást.

– De ez becsületes.

– Becsületes ember nincs, csak az ár lehet alacsony. Akkor elnevezünk róla két utcát. Vagy hármat – mondta Ferenc.

– Olyat lehet?

– Mindent lehet, csak jóvá kell hagyni, erről szól a demokrácia.

A többiek bólogattak, főként a pálinkának, aztán hamarosan befejezték a kártyapartit. Az utolsó leosztást a polgármester úr nyerte dupla pókerrel, ami valójában egy pár volt, csak nagyon sokat láttak belőle.

Ferenc hazafelé bekopogott az ügyvédhez. Legalábbis így emlékezett, valójában átmászott a kerítésen, és verni kezdte az ajtaját, hogy engedje be. Az ügyvéd ajtót nyitott.

– Parancsoljon, polgármester úr! – mondta álmosan. – Legközelebb bejöhet nyugodtan az kapun is.

Ferenc csak állt. Illetve dülöngélt, némán.

– Miben segíthetek? – kérdezte az ügyvéd, Ferenc azonban arra sem emlékezett, hogy melyik utcában lakik, ami lássuk be, nem csoda.

Éppen elnézést akart kérni a zavarásért, amikor megpillantotta a házfalnak támasztott fűnyírót.

– Szombat reggel füvet nyírunk?! – kérdezte.

A továbbiakról megfelelő tájékoztatást ad a már fent említett újságcikk.

Kilóg a lóláb

2013 október 14. | Szerző: Kávészünet

Orbán Viktor hétfőn valóban lábműtéten esett át, ám a sportsérülés csak egy ügyes sajtófogás. Sokkal magasztosabb okai vannak, hogy a miniszterelnök úr kés alá feküdt.

 

Előzmény: http://index.hu/belfold/2013/10/01/megmutottek_orban_viktor_labat/

kép innen: sportpsychologist.com

Kilóg a lóláb

– Nem tetszik nekem ez a láb. Főleg így a választások előtt – mondta a miniszterelnök úr, miközben parlamenti irodájában megkötötte nyakkendőjét egy újabb Facebook fotóhoz. – Olyan balos. Nem illik hozzám. Kéne vele kezdeni valamit a szerdai kormányülésre.

Andreának, kormányfő leghűbb szóvivőjének kivételesen elakadtak a szavai, hirtelen semmiféle megoldással nem tudott előrukkolni.

– Talán jobbra kéne cserélni – viccelődött zavartan, a miniszterelnök úr azonban halálosan komolyan vette.

–Andreám, zseniális ötlet! Zse-ni-á-lis! – csettintett elismerően. – Mindig is tudtam, hogy megfogtam az Isten lábát magával. Új lábra van szükségem. Egy jobbra. Megvárhatnám, amíg térdig lejárom a sajátomat, de sajnos jelenleg nem jár az idő ólomlábakon, ha érti, mire gondolok. Menjen, gyorsan, szedje a lábát, keressen valakit, aki fél lábbal a sírban van, vagy tegyen el akárkit láb alól, majd elrendezzük valahogyan! Azt mondjuk, hogy lerágta a róka, vagy egy vaddisznó, mint ahogyan annak a szegény asszonynak a karját, a sajtó úgyis mindnet elhisz. Erről jut eszembe, nézzenek utána, hogy azok nem a Gyurcsányék voltak-e. Ha jól emlékszem, bal kar volt, hátha kellett nekik valamire.

– Ez a sztori sajnos elég gyenge lábakon áll, de kitalálunk valamit. Azonnal indulok.

– Köszönöm, maga egy angyal. És ha szabadna kérnem, focista lábat hozzon. Senkinek sem fog feltűnni még egy kétballábas futballista.

 

Néhány óra múltán a miniszterelnök úr már a Sportkórház elnöki egyágyasában feküdt, és nagy reményekkel nézegette a jéggel teli vödörből kiálló, frissen szerzett jobb lábat.

– Mindig is szerettem volna nagy lábon élni – gondolta, miközben a magyar válogatott egyik kiváló focistájának negyvenhatos jobbját bámulta.

Pár percen belül az operációt végző orvos is megjelent, hogy tájékoztassa a miniszterelnök urat a műtét folyamatáról és az esetleges komplikációkról.

– Jó napot kívánok! – köszönt illedelmesen.

– Magának is! Itt a kezem, nem disznóláb – humoroskodott a kormányfő.

Szinte eufórikus állapotban volt, hogy végre megszabadul baljától. Miközben az orvos a kockázatokról beszélt, ő már azon gondolkodott, hogy a karját is kicserélhetné, és akkor egyszerre akár két emberrel is kezet tudna fogni.

– És erre még Merkel sem képes – mosolygott magában.

– Amennyiben felkészült, előkészülünk az operációhoz, szerdán már valószínűleg némi segítséggel lábra is fog tudni állni.

– És többé nincs bal lábbal kelés – tette hozzá a miniszterelnök úr. – Azt sem tudom, melyik lábamra álljak, úgy izgulok – mondta, majd a kórterem végébe sétált, hogy elhelyezkedjen a hordágyon.

 

A műtét a fejlett orvosi technikának és a protokollnak köszönhetően alig több mint egy órát vett igénybe, ezt követően egy újabb óra után a kormányfő boldogan ébredt az altatásból.

– Ezzel mindenkit leveszek a lábáról – gondolta, majd vidáman pózolt a Facebookra készülő fotóhoz.