Fűbeharapók
2013 október 14. | Szerző: Kávészünet
Azt mondják, az alábbi 10 mondattól falnak mennek a férfiak. Biztos ez?
- Nem igazán tisztellek.
- Annyira aranyos a pocid!
- Szeretem, amikor ilyen mérges vagy.
- Olyan gyerekesen viselkedik, amikor a csapata veszít
- Csinálj, amit akarsz.
- Pont olyan vagy, mint az apád.
- Azt hiszed, elhiszem, amit mondasz?
- Mit gondolsz, mi volt ez?
- Hívjam a mentőt, hogy készítsenek elő mindent?
- Biztos megengedhetjük?
Előzmény: http://filantropikum.com/10-mondat-ami-a-ferfiakat-oruletbe-kergeti/
kép innen: wheatgrasslove.com
Fűbeharapók
A focimeccs nem úgy ért véget, ahogy Zoli szerette volna, csúnyán kikapott a kedvenc csapata, akikre ráadásul elég nagy összegben fogadott is. Kéthavi fizetését és az összes megtakarítását feltette a biztosnak tűnő végeredményre, hiába. Bunda vagy sem, a Péceli Fűbeharapók hatalmas vereséget szenvedtek, a meccs végét jelző sípszó után edzőjük kis híján harakirit követett el a szögletzászlóval.
Zoli dühében hosszú és hangos káromkodások közepette földhöz csapta a távirányítót, amely apró darabokra hullott a laminált parkettán. Felesége rosszallóan, ámde megértően nézte.
– Édesem, olyan gyerekesen viselkedsz, amikor veszít a csapatod – mondta lágy hangon. – Senkinek sem lesz jobb, ha összetöröd a távirányítót. Biztos vagyok benne, hogy máshogy is le tudnád vezetni a feszültséget. Igazi férfi módjára.
Az asszony kacsintott, majd lassan megharapta szája szélét, de Zoli nem vette a lapot. Az más kérdés, hogy ha Zsuzsi tudta volna, hogy a görögországi nyaralásra félretett pénz is elveszett, csábító énje helyett inkább a sárkányhorda tört volna felszínre.
– Igazad van – felelte Zoli tűnődve. – De még mennyire, hogy igazad van. Ezt meg kell bosszulnom, igazi férfi módjára. Zsuzsikám, menj el nyugodtan moziba a barátnőiddel arra a nyálas vígjátékra, éjfélre itthon vagyok.
– Biztos megengedhetjük magunknak? Szívesen segítek neked, csak pénzkidobás a mozi. Majd egy hónap múlva letöltjük és megnézzük itthon a kanapéra kuckózva. Sütök valami finom nasit, meg csinálok mártogatóst is, sokkal romantikusabb, mint a multiplex.
– Tuti?
– Tuti. Bármiben segítek. Ezért van a gyűrű az ujjamon.
– Tisztellek, amiért mindig mellettem állsz – mondta Zoli.
Nagy szavak voltak ezek tőle, érzelmeit igazi macsó módján élte meg, legfeljebb karácsonykor és az évfordulójukon hangzott el a szó, amitől a harmincas szinglik sírva fakadnak a tévé előtt.
– Én nem igazán ezért tisztellek – mosolygott kacéran Zsuzsi, aki még mindig abban reménykedett, hogy férjura rajta vezeti le stresszt.
Zoli megkérte az asszonyt, hogy maradjon a nappaliban, amíg mindent előkészít.
– Rendben, úgyis olyan aranyos a pocid. Imádom nézni és simogatni, órákra le tud kötni – felelte Zsuzsi, majd bedugta ujját a Luanda névre hallgató mezei pocok ketrecébe.
– Pontosan miért is vagyunk itt? – kérdezte az asszony.
El sem tudta képzelni, mit keresnek Pécelen, egy szántóföld kellős közepén.
– Látod azt a házat?
– Látom. Szép. Imádom a mediterrán stílust. Egyszer nekünk is lehetnek majd olyan rózsaszín flamingóink?
– Lehetnek. De most nem ezért jöttünk. Ott lakik az a retek hátvéd, aki miatt a legtöbb gólt kaptuk. Megbotlik a saját lábában, mégis Audival jár a mocsok – zsörtölődött Zoli, majd ráérősen felcsavarta a hangtompítót az édesapjától örökölt mesterlövész puskára. – Most tényleg fűbe fog harapni, amint kijön, leszedem.
A távolban egy varjú hangos károgásba kezdett.
– Mit gondolsz, mi volt ez? – kérdezte Zsuzsi.
– Nem tudom, valami köcsög madár. A frászt hozza rám. Másodiknak azt fogom kilőni.
– Szeretem, amikor ilyen mérges vagy. Nagyon szexi, ahogy lüktet az ér a nyakadon, és ahogy megfeszülnek az izmaid. Az illatod is teljesen más, baromira beindítasz. Egy tesztoszteron bomba vagy, ami bármelyik pillanatban robbanhat – búgta Zsuzsi.
– De csak a te hangodra tudok igazán felrobbanni. Legszívesebben most azonnal felültetnélek a motorháztetőre, kiscica.
– Azt hiszed, elhiszem, amit mondasz? – élcelődött az asszony.
Zoliban valóban feltámadt a vágy, Zsuzsi hamarosan a tizenkét éves Astra motorháztetején találta magát.
– Gyere, csinálj, amit akarsz – sóhajtotta önfeledten, de arra azért vigyázva, nehogy meghallja őket valaki.
A kis közjáték alatt teljesen rájuk sötétedett. Zsuzsi szerette volna járatni az autó motorját, hogy egy kis meleg levegőt fújasson áthűlt combjaira, de Zoli nem engedte. Azt mondta, így is épp elég drága a benzin, nem kell pazarolni, ha annyira hideg van, csináljon guggolásokat, attól legalább a lába is formásodik.
Zsuzsi megfogadta a tanácsot, ám férje a második széria után csendre intette.
– Ott van. Koncentrálnom kell, hogy eltaláljam.
– Sikerülni fog – suttogta Zsuzsi. – Pont olyan vagy mint az apád, bárhonnan beletalálsz a céltábla közepébe.
Zoli már épp meghúzta volna a ravaszt, amikor Zsuzsi ismét megzavarta.
– Ha végeztél, hívjam a mentőt, hogy készítsenek elő mindent? Mondhatnánk azt, hogy csak azért jártunk erre, hogy feldobjuk a kapcsolatunkat. Végül is így történt, nem? Simán elásod a puskát, amíg kiérnek.
Zolinak el kellett ismernie, az asszonynak volt némi sütnivalója. Ő maga nem is gondolt arra, mi lesz, ha az ügyefogyott hátvéd vérbe fagyva hever majd a frissen nyírt pázsiton. Küldött egy puszit Zsuzsinak, aztán olyan magabiztossággal lőtt, ahogyan azelőtt sosem.
Utána azonban elbizonytalanodott.
Szépen hangzott a Zsuzsi által felvázolt sztori, de kételkedett benne, hogy valóban végig tudják csinálni. Elég egy apró elszólás és mindketten évekre börtönbe kerülnek, ráadásul a frissen betemetett lyuk, ahová a puskát ásta igen árulkodó volt. Végigfutott a hideg a hátán, amikor meghallotta az egyre közeledő szirénazajt.
– Zsuzsikám, lehet, hogy inkább fel kellene adnom magamat még az elején. Ha bevallok mindent, te megúszod, és én talán nyerhetek pár évet.
– Igazad van, drágám. Neked mindig igazad van.
Tekergés
2013 október 14. | Szerző: Kávészünet
Ebben az évben már a második kígyó próbált potyautaskodni a Qantas egyik repülőjén. A 20 centiméteres ázsiai kígyót még felszállás előtt vették észre a sydney-i repülőtéren, mert épp az egyik bejárat mögött tekergett. A gép vasárnap este ment volna Tokióba, de az utasokat végül egy másik repülővel vitték el, hétfő reggel…
Előzmény: http://index.hu/kulfold/hirek/2013/09/23/kigyot_talaltak_egy_repulon/
kép innen: wwnews.net
Tekergés
– Szasza, húzzunk el ebből az országból, rohadtul elegem van már mindenből! Eddig bírtam, egy napot sem akarok már itt tölteni, szar az egész – fakadt ki Szokkoló jól megnyomva az sz betűket.
Az észak-koreai haragos sikló – ahogyan általában – bal lábbal kelt reggel. Illetve kelt volna, többek közt az is idegesítette, hogy nincs neki.
Szokkoló Dzsongil uralkodása alatt még csak-csak eléldegélt a sokat szidott országban, de Dzsongun már sok volt neki. A helybéli lányok által szexisnek hazudott államfő jelentősen lecsökkentette a népesség fejadagját, ami rövid úton az egerek drasztikus lecsökkenéséhez vezetett. Szokkoló a többi kígyóhoz hasonlóan éhezett, bármennyire is hirdette Dzsongun a többi ország felé, hogy javult az ország életszínvonala.
– Menjünk – felelte Szasza, a bűzös sikló. – Úgysem szedek én itt össze egy nőt sem. Tegnap azt mondta az a dögös rézsikló, hogy olyan a szagom, mint a használt macskaalomnak, aztán fogta magát és lelépett a köpködőkobrával. Az egész sikátor rajtam röhögött.
– Megérdemlik egymást.
– Meg. De hova menjünk? A tévében azt mondták, hogy ennél szebb jobb hely nem létezik a világon, legyünk büszkék arra, hogy észak-koreaiak lehetünk.
– Te ostoba – sziszegett Szokkoló. – Múltkor, amikor a szemembe fújta a szemetet a szél, megláttam egy képet Tokióról. Kicsit jobban utánanéztem, és azt kel mondanom, tökéletes választás. Állandóan beöltöznek valaminek, hülye hóbortjaik vannak és semmi sem rémiszti el őket. Annyira őrültek, hogy valószínűleg fel sem fog nekik tűnni, hogy kígyók vagyunk.
Szasza elgondolkodott, majd áldását adta a tervre. Ha tudtak volna, kezet is ráznak Szokkolóval, ám be kellett érniük egy szimultán nyelvöltéssel.
Rövidesen elindultak szunani a reptérre. Az volt a terv, hogy felülnek az első induló gépre, majd egy felvilágosult ország modern repterén megcélozzák a tokiói járatot, mert sajnos Szunanból nem indítottak oda gépet.
Kissé kalandos volt feljutni a csomagtérbe, de a két húszcentis kígyó végül sikeresen kicselezte Dzsongun atombiztosnak tűnő védelmi rendszerét. Pekingben szálltak le, féltek is kicsit, nehogy a wokban találják magukat. Kinézték a tokiói gépet, volt még két órájuk, hogy odaérjenek, ám addig-addig tekeregtek, amíg eltévedtek, és véletlenül egy Sydney-be tartó járatra szálltak fel.
– Ez a hely gyönyörű – mondta Szasza, miután megpillantott egy csinos fehérajkú pitont, aki egészen véletlenül kiválóan beszélte a koreai nyelvet.
Az első szúrós pillantás után egymásba szerettek, izgatottan öltögették egymásra a nyelvüket.
– Szokkoló, ne haragudj, de nem mehetek veled Tokióba. Sziszi nem szeretné elhagyni a szülőhelyét, én pedig úgy érzem, megtaláltam a szerelmet. Maradj te is, Sziszi majd megmutat nekünk mindent. Rengeteg barátja van, és azt mondta, itt senki sem éhezik.
– Nekem Japánban van a helyem, el kell mennem, akár egyedül is, kockára téve az életemet – felelte Szokkoló.
Próbált érzelmekkel hatni barátjára, de nem járt sikerrel.
– Sajnálom, de elragadott a szerelem – érvelt Szasaza.
– Megértem.
Rövidségét gonoszsággal kárpótolta, ráadásul nagyon megharagudott barátjára, amiért megszegte a fogadalmat. Neki igenis sokat jelentett az ígéret. Pár perc elteltével már azt is tudta, hogy vessen véget a románcuknak.
– Kikísértek a tokiói járathoz? Sokat jelentene – kérdezte ártatlanul.
– Hát persze. Integetünk mindketten – felelte Szasza majdhogynem könnyes szemmel.
A hatalmas repülő felé tekeregve Szokkoló úgy intézte, hogy a pitonlány egy csomagszállító kocsi kereke alá sodródjon. Minden erejét össze kellett szednie, hogy arrébb lökje a kisasszonyt, de végül sikerrel járt. Sosem értette, Szasza miért a hosszabb csajokat kedveli, csak a baj volt velük. Nagyobb odú, több egér, arról nem is beszélve, hogy könnyedén körültekerhették és megfojthatták a szeretetükkel.
Amikor Szasza meghallotta kedvese elvékonyodó segélykérését, még azt hitte, hogy megmentheti. Utána ugrott, de sajnos csak annyit ért el vele, hogy ő is a kerékre tapadt.
Szokkoló nem így tervezte.
Szokkoló egyáltalán nem így tervezte.
Barátjával akart Tokióba menni, vele együtt akart új életet kezdeni a villogó neonfények fővárosában. Bánatosan, bizonytalanul csúszkált az indulófélben lévő gép felé. barátja ezúttal nem volt mellette, hogy mutassa a helyes utat, egy elrontott bal kanyarnak köszönhetően Szokkoló a repülőgép utasterében találta magát, ahol hamarosan észre is vették.
Utolsó perceiben azon tűnődött, hogy tulajdonképpen Sydney sem lett volna rossz.
Egy zsák krumpliért
2013 október 14. | Szerző: Kávészünet
Négy rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a rendőrség azt a 22 éves férfit, aki ellen vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást a napokban a rendőrség. F. Pált 2013. április 22-én reggel az 1-es számú főúton állították meg a komáromi járőrök. A férfi kerékpárral haladt Ács felé, járművén egy zsák krumplival és egy gumikalapáccsal. Az egyenruhások kérdésére a férfi bevallotta, hogy a kerékpárt az ácsi vasútállomásról, a rajta lévő burgonyát pedig az ottani élelmiszerboltból, a kalapácsot pedig egy komáromi családi ház udvaráról lopta. F. Pált a rendőrök elfogták és előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer gyorstesztet alkalmaztak vele szemben, mely pozitív eredményt mutatott. A férfi ellen – szabadlábon hagyása mellett – kábítószerrel visszaélés vétség, valamint üzletszerűen szabálysértési értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást, melyet 2013. szeptember 19-én vádemelési javaslattal fejezett be és küldött meg a Komáromi Járási Ügyészségnek.
kép innen: oregonrural.org
Egy zsák krumpliért
Fucsek Palkó már évek óta azon törte a fejét, hogyan hódítsa meg Ács falu legszebb asszonyát, Mártikát. Mártika remekül főzött, mosolygós volt, és nem utolsó sorban hatalmas mellekkel áldotta meg a jóisten. Illegette magát a fiúk előtt, de igazából egyiknek sem adta oda magát.
Fucsek Palkó naponta többször is elrobogott Simsonjával a családi ház előtt, de Mártika még csak rá sem pillantott, pedig megesett, hogy Red Bull is volt a kezében.
Sokáig arra gondolt, talán azért lehet, mert komáromi, és köztudott, hogy a két település lakói nem szeretik egymást.
Palkó viszont elhatározta, hogy neki csakis Mártika lehet a felesége, nem érdekelte, hogy a diszkóban fürtökben lógnak rajta a lányok. A barátai nevettek rajta. Először is azért, mert egy ácsi lányt akar magának, másodjára pedig azért, mert Mártika apja foggal-körömmel védte a lányát, senki sem volt elég jó neki.
– Nekem akkor is a Mártika kell – jelentette ki Palkó makacsul. – Holnap le is megyek Ácsra, megkérem a kezét.
– Miért nem kéred meg inkább az anyjától? Ott áll a pultban. Az a szőke asszony fehér cicanadrágban, aki most tölti a vodkát – felelte Palkó egy barátja. – Csak vigyázz vele, olyan szaga van, mint a használt macskaalomnak.
Palkó igencsak kikerekedett szemmel nézett, megdöbbentette a hír, hogy Mártika édesanyja Komárom egyik legjobb szórakozóhelyén dolgozik, és ő még csak nem is tud róla. Némi habozás és a maradék söre elfogyasztása után erőt vett magán és vagány léptekkel a pulthoz sétált.
– Mit kérsz, aranyom? – kérdezte az asszony.
– A lánya kezét. Szeretném feleségül venni – felelte Palkó túlkiabálva a dobhártyarepesztő basszust.
– Cukorfalat vagy, én egy zsák krumpliért is odaadnám neked. De az apja nagyon szigorú, szinte börtönben tartja. Nem mehet sehová, nem barátkozhat senkivel. Próbáltam tenni ellene, de félek, hogy agyoncsap. Teljesen beszámíthatatlan. Egyik nap elver azért, amiért itt dolgozom, másik nap meg örül, hogy nekem legalább van munkám. Elválnék már a semmirekellőtől szívesen, de mit csinálnék egyedül?
Palkót baromira nem érdekelte Mártika anyjának élete, de illedelmesen végighallgatta két vodka társaságában. Hazafelé tántorogva megszületett benne a megoldás: ha az apuka mércéjét nem üti meg senki, majd ő agyonüti az apukát.
Elhatározása mellett másnap is kitartott, de volt benne némi félelem is, elvégre sosem ölt még embert. Felkereste régi osztálytársát, Bubut, aki a Simsonért cserébe adott neki egy olyan dizájner drogot, amitől egyből megjön a bátorsága.
Bevette, meg is jött, el is indult Ácsra.
Alig ment néhány lépést, eszébe jutott, hogy semmilyen eszköze sincs a gyilkossághoz. Szerencse, hogy Takácséknál egy gumikalapács hevert az udvaron, beugrott a kerítésen és gyorsan kölcsönvette.
Aztán szöget ütött a fejében, hogy egy fillér nincs nála, márpedig krumpli nélkül nem állhat Mártika anyja elé. Elkötött egy biciklit a vasútállomásról – menekülő járműnek –, majd észrevétlenül meglovasított egy egész zsák burgonyát is a helyi közértből.
Minden simán ment, legalábbis Palkó szerint. A dizájner drog megtette a hatását, láthatatlannak hitte magát. Meg is lepődött, hogy a rendőrök észrevették, de úgy volt vele, őket biztosan kiképezték erre.
– Mi járatban, fiatalember? – kérdezte az egyik komáromi egyenruhás.
– Feleségül kérem Mártikát, biztos úr.
A beszélgetés addig folytatódott, amíg a rendőrök kiderítették, Palkó hogyan jutott hozzá a lovához, az ajándékhoz és a fegyverhez.
Nevetéssel küszködve szállították be a járőrkocsiba, Palkó semmiképpen sem szeretett volna beülni az általa űrhajónak vélt autóba. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy neki ki kell szabadítania Mártikát, Ács legjobb csaját.
– Figyeljen ide, Pál – mondta az egyik rendőr. – Ha egy zsák krumplit érő nőért akár gyilkosságra is képes lenne, még jót is teszünk magával, ha bevisszük egy kicsit gondolkodni.
Az Ütőtökös asszony
2013 november 1. | Szerző: Kávészünet
Ma a csapból is a Haloween folyik. Lehet szeretni, utálni, jelmezezni, töközni, cukrot gyűjteni, tüntetni ellene. Kevesen tudják, de nekünk magyaroknak is megvan a saját haloweeni legendánk. Nem régi történet, hogyan is lehetne, tíz éve még azt sem tudtuk, mi az a Haloween. Az Ütőtökös asszony észrevétlenül bújik elő minden év november elsején, hogy lecsapjon ártatlan áldozatára. Lenyugtatni nem lehet, a bosszú hajtja. Vért akar. Bárkiét.
Előzmény: http://divany.hu/stilfuresz/2013/11/01/milyen_szornyektol_rettegjen_halloweenkor/
kép innen: collider.com
Az Ütőtökös asszony
Öt éve történt Budapesten, november elsején. Nappal volt még, a temetőkben csak elvétve pislákoltak a mécsesek. Az emberek arra vártak, hogy besötétedjen, hogy teljes pompájában csodálhassák meg az amúgy borzongató temetőt. Hogy egy percre megálljanak, és miután szeretteikre gondoltak, megforduljon a fejükben, hogy mi lenne, ha az egyik sírból oszló, élő húsra éhező hulla mászna elő.
Marika néni semmi ilyesmire nem gondolt, a tizenharmadik kerületi nyugdíjas azon zsörtölődött, hogy az összes bolt zárva van. Előző nap elfelejtett vásárolni, a hűtője teljesen üres volt, egy zsíros kenyeret sem tudott készíteni magának.
– Enni márpedig kell, az orvos azt mondta, a gyógyszereket nem lehet éhgyomorra bevenni – gondolta.
Gyógyszereket. Egyet a gyomorra, egyet a májra, egyet ezek mellékhatásainak enyhítésére, egyet pedig az idegeire. Hogy ne legyen olyan feszült, hogy könnyebben viselje a mindennapok terheit, a körülötte lévő embereket. Marika néni sem emlékezett már pontosan, miért kellett szednie a nyugtatókat, de rendületlenül bevette az összes tablettát, mert az orvos úgy rendelte.
Aznap védtelenül kényszerült az emberek közé, kémiai védőburka, a jótékony lila köd nem lebegett körülötte. Undorodott, amikor önnön valójában látta meg a Visegrádi utcát, amikor végignézett a Nyugati téren fetrengő emberekre, amikor megérezte a Combinón utazó ünnepi tömeg bűzét.
Csak egy megállót ment, többet nem is bírt volna idegekkel. Náncsi néni a harmadikról azt mondta neki, az Oktogon környékén van egy zöldséges, ami nyitva van a piros betűs napokon, és nem is annyira drága.
Marika néni kétszer fordult rossz utcába, de végül rátalált. Az aprócska bolt előtt tábla hirdette a napi akciót: ütőtök vásár.
– Kölykök. Biztosan valamelyik bandita törölte le, hogy szakadna ki a keze. Rongálni azt tudnak a kis piszkok – gondolta.
Marika néni meglehetősen utálta a gyerekeket, a tabletták többek közt arra is szolgáltak, hogy kordában tartsák ez irányú ellenszenvét. Legszívesebben egy olyan világban élt volna, ahol húsz év alatt nem születik meg senki, bár a harmincnak talán jobban örült volna.
A zöldséges kedvesen mosolygott rá, de Marika nénit ez nem nyugtatta meg. Még inkább figyelte a kezét, nehogy romlott árut rakjon a zacskóba. Ismerte a fajtájukat, az ilyenek akarták a legtöbbször átverni. Gurulós szatyrába krumpli, hagyma, leveszöldség és tojás került, ám a hatalmas akciós sütőtök már nem fért bele. Hóna alá csapta, majd elindult a villamosmegálló felé.
A néhányszáz méter alatt eleredt az eső, Marika néninél nem volt esernyő. Bosszúsan állt be az Oktogon szűkös fedett megállójába, hogy ne ázzon el frissen dauerolt haja. Tizenhárom percig várakozott, két villamos is kimaradt. A közel negyed óra nem telt eseménytelenül, egy suhanc rágyújtott mellette, egy részeg pedig átbucskázott a gurulós szatyrán.
Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor megpillantotta a közeledő Combinót. Aztán újra sóhajtott, de már nem a megkönnyebbüléstől. A villamos tömve volt, az emberek egymáshoz feszülve ácsorogtak, egymás páráját lélegezték be újra és újra.
Marika néni felszállt.
Bár csak egy megállót kellett mennie, jólesett volna, ha leülhet, igen nehéz volt már a sütőtök a hóna alatt. Oldalra pillantott, és látta, hogy egy tizenéves gyerek pöffeszkedik a legközelebbi ülésen. Fején óriási fülhallgató, nyeglén nyomkodta a telefonját, mint mindegyik. Marika néni megkérdezte, hogy átadná-e a helyét, de a gyerek csak bambán nézett rá.
– Neveletlen taknyos – mondta jól hallhatóan, aztán amikor leszállt, gondosan áthúzta kerekesszatyrát a gyerek hófehér cipőjén.
Marika néni annyira felháborodott az arcátlanságon, hogy a zárba is alig talált bele kulcsával. Remegett a keze, a tablettákra vágyott, de ennie kellett, mielőtt bevette volna a nyugtatókat. Evés előtt pedig főznie, ha már egyszer bevásárolt.
Miközben a hagymát pucolta, többször belevágott az ujjába, pedig hatvannyolc éves korára meglehetősen nagy háziasszonyi rutinra tett szert. Próbálta kiverni a fejéből a szörnyű napot, de csak egyre feszültebbé vált.
Mire elkészült a reggelivel, elfelejtette, hogy be kellene vennie a gyógyszereit.
Agya zsibbadt, a vérnyomása az egekben járt, de Marika néni mindössze csak annyit érzékelt, hogy haragszik. Az egész világra, az őt ért igazságtalanságokra, a neveletlen kölykökre, a szélhámos zöldségesekre, az esőre. Mindenre.
Tévét nézett, rádiózott, rejtvényt fejtett, horgolt, kötött, mosott, takarított, de semmi sem tudta lekötni a figyelmét, csakis a sérelmek jártak a fejében.
Időközben besötétedett.
Az emberek elindultak a temetőbe, mécseseket gyújtottak, nosztalgiáztak, elmorzsoltak egy-egy könnycseppet, borzongtak, elképzelték, hogy minden mécses egy eltávozott lélek jelképe.
Marika néni viszont otthon ült, és a konyhaasztalon fekvő sütőtököt figyelte.
– Adok én nektek ütőtököt! – csapott az asztalra, majd azzal a lendülettel felkapta a tököt és elindult a budapesti éjszakába.
Fehér hálóingben, papucsban lépett ki az utcára, nem törődött se a hideggel, se a rosszalló tekintetekkel. Rettentő dühöt érzett, olyat, amilyet életében még sosem.
A Margit hídon állt meg.
Egy fiatal fiút pillantott meg, aki festékszóróval fújta le az egyik gyönyörű kovácsoltvas lámpát. Vagy egy lányt, aki elegánsan elejtette a papír zsebkendőjét, mindenki másképpen ismeri a történetet. A lényeg, hogy Marika néni nem habozott, magasra emelte a sütőtököt, majd lecsapott. Egyenesen a halántékra.
A gyanútlan áldozat azonnal meghalt, a hatalmas lendülettől pedig Marika néni a Dunába zuhant. Úszni nem tudott, a víz hideg volt, egy lélek sem látta haláltusáját. Az őrült asszony a sütőtökkel együtt süllyedt a folyó mélyére, holttestét azóta sem találták meg. A legenda szerint minden év november első éjszakáján kísért a dühöngő lélek, ázott hálóingben, őrült tekintettel csap le újra és újra a sütőtökkel. Senki sincs biztonságban.
Oldal ajánlása emailben
X